A Valencia Club de Fútbol történelmének legfontosabb eseményei a Mestalla stadion körül fonódnak össze. A valencianismo otthonát egy, a város parkjait karbantartó öntözőcsatornáról nevezték el, de ez a név ma már jeles futballesemények és magas színvonalú meccsek emlékét idézi fel, nem beszélve az itt uralkodó felejthetetlen hangulatról. A Mestalla gyepe sok futballnemzedék virágzását szolgálta, akiknek szíve ugyanazért dobogott: a Valenciáért.

A stadiont 1923. május 20-án avatták fel egy barátságos meccs keretein belül a Valencia és a Levante csapatai között. Ez egy új korszak kezdete volt a klub számára és egyben búcsú a régi pályától, az Algiróstól, amely mindig úgy marad meg a valencianisták emlékében mint a csapat első otthona.

Amikor a stadiont átadták, a csapat nem az első osztályban szerepelt. A Mestalla 17.000 nézőnek tudott helyet adni. Az elkövetkezendő időszakban a gárda azonban megmutatta potenciálját regionális bajnokságokságokban való kiváló szerepléssel, ami arra ösztönözte a vezetőséget, hogy 1927-ben újításokat végezzenek a stadionon. Az befogadó képességet 25.000 főre növelték, de nem sokkal ezután az építmény a polgárháború miatt használhatatlanná vált. A pálya helyén koncentrációs tábor épült, valamint ócskavas raktárként is funkcionált. A háború végeztével a néhai stadion helyén egy üres telek volt látható, lelátók nélkül, egy a fegyveres harcokban szétvert tribünnel, az épület struktúrája azonban megmaradt.

Újabb átépítések után a stadion „tanúja volt” ahogy a csapat első serlege a vitrinbe került 1941-ben a Copa del Rey megnyerésével. Ebben az évtizedben lépett itt pályára minden hazai meccsen a híres „delantera electrica” más néven: Epi, Amadeo, Mundo, Asensi és Gorostiza. Az elkövetkezendő években a csapat három bajnoki címet söpörhetett be és kétszer nyerte meg a Copa del Rey-t. Ez a sikeres időszak többek között arra is szolgált, hogy lassanként a stadion is visszanyerje régi formáját.

Az ötvenes években a stadion hatalmas átalakuláson ment át, ami azt eredményezte, hogy már 45.500 néző látogathatott ki a meccsekre. Ezek után a Mestalla nem csupán visszanyerte eredeti állapotát, hanem újítások is bevezetésre kerültek. Ilyen volt a reflektorok felállítása 1959-ben.

A hatvanas évek alatt az épület nem ment át változásokon, azonban a stadiont körülvevő városrész gyorsan fejlődött és lehetőség nyílt arra is, hogy nemzetközi meccseket rendezzenek Valenciában. Az első külföldi csapat aki összemérhette erejét a Valenciával, az angol Nottingham Forest volt. A találkozóra 1961. szeptember 15-én került sor. Ez a meccs az első mérföldkő volt az európai sikerek felé vezető úton. 1962-ben és ’63-ban is sikerült megnyerni a Copas de Ferias-t (spanyol neve az UEFA-kupa elődjének, ami 1955-ben alakult –szerk.). Ezek után a stadion több európai meccs színhelye lett és rengeteg fontos találkozót tudhat maga mögött.

1969-ben a stadion neve megváltozott. A kiváltó ok pedig nem más volt, mint a klub egyik legnagyobb jelképe, az elnök Luis Casanova Giner. Az ő tiszteletére változott a név, ami aztán az elnök saját kérésére 1994-ben újból Mestalla lett.

A hetvenes évek elején a még Luis Casanova néven ismert stadion kispadját Alfredo Di Stefano foglalta el, akinek a mutatója eddigre 1 ligagyőzelem, egy második hely, és két elvesztett Király-kupa-döntő volt. Ezen kívül a Valencia csapata debütálhatott az akkori Bajnokok Ligájában és az UEFA-kupában is.

1972-ben több helyiséget és irodát is létrehoztak a stadionban, valamint ide helyezték a vitrint a trófeák számára. 1973 nyarán a kapu mögötti 14 állósort felváltották az ülőhelyek, ezzel is növelve a kényelmet. A klub vezetősége azon is elgondolkozott, hogy áthelyezzék a stadiont egy külvárosi telekre, de végül elvetették az ötletet és 1978-ban már azon fáradoztak, hogy kisebb átalakításokkal lehetővé tegyék a 1982-es Világbajnokság alkalmával megrendezett meccsek itt történő levezetését.

Ebben az időszakban a Valencia soraiban tudhatta a világ legjobb játékosát, Kempest. A Matador becenévre hallgató játékos segítségével az elkövetkező években sorra nyerte a csapat a kupákat, így a Király-kupát, a Recopát és az Európai Szuperkupát. Az utolsói európai döntő, amely a Mestalla stadionban kapott helyet, az 1980-as Szuperkupa-döntő volt a Nottingham Forest ellen. Érdekesség, hogy a Nottingham volt az első külföldi csapat, aki pályára lépett a Mestallában. (A találkozót 2:2 összesítésben, idegenben lőtt gólokkal a Valencia nyerte meg.)

A Mestalla 1925-ben adott először otthont válogatott mérkőzésnek. 1982-ben úgy döntöttek, hogy a spanyol nemzeti válogatott világbajnoki debütáló meccsét itt rendezik meg, bár maga a mérkőzés nem olyan eredménnyel zárult, ahogy azt várták. Tíz évvel később az Olimpiára készülő válogatott ismét pályára lépett a stadionban, de ezúttal sikeres sorozat tagjaként, ugyanis a csapat aranyéremmel zárta az ötkarikás játékokat.

A Mestalla, története során sok fontos mérkőzésnek, döntőknek volt helyszíne, otthont adott a Levante csapatának is, többször is pályára lépett itt a spanyol válogatott. Olyan játékosok futottak ki a gyepszőnyegre, mint Kempes, Maradona vagy Pelé, de mindenek felett „végigélte” a Valencia Club de Futbol sikereit.

A stadionon végbement legutóbbi újítások következményeként, mind a mai napig 55.000 néző befogadására képes. A Mestalla továbbra is a valencianismo központja marad, míg el nem készül a csapat új otthona, a Nou Mestalla.